Tartalomkezelő szoftver

CégbarátElőző írásaink után most egy kicsit nézzük meg az ingyenesen elérhető, nyílt forráskódú, PHP-alapú WordPress szoftvert, tartalomkezelő rendszert, blogmotort, amelyet ajánlottunk, mint portálprogramot.

Akár a portáltulajdonos is képes a WordPress révén a saját portálját frissíteni, sőt kialakítani.

Már a letöltéstől számított 5 percen belül elkészül a weboldal, tehát ripsz-ropsz portálra lehet szert tenni.

A szoftver közkedveltségének titka a modularitása. Több mint 1600 letölthető ingyenes vagy fizetős sablonnal, grafikai felépítéssel rendelkezik, 22000-et meghaladó bővítmény tölthető le, fejlesztők ezrei járulnak hozzá ingyenesen a továbbélésén. A sablonok később a tartalom és a struktúra megváltoztatása nélkül is cserélhetőek.

Az ún. widgetekkel, kisalkalmazásokkal finomhangolható a portál megjelenése pl. keresés, címkefelhő. Bloghálózatok és közösségi oldalak is kialakíthatóak. Sőt a MultiSite funkció óta korlátlan számú domaint működtethet.

Előnye, hogy a legelterjedtebb mobil-operációs rendszerekkel is elérhető (Pl. Android, iPhone, iPad).

Az egyes verziókat zenészek után nevezik el: Billie Holiday 2015. augusztus 18., Gershwin 2011. július 4.

A WordPressel alapgond, könnyen belassul, márpedig a portálsebesség igen fontos a Google rangsorolásnál és gyorsan elhagynak a látogatók. Ennek oka legtöbbször a túlbonyolított sablon.

A Google PageSpeeddel lehet ellenőrizni a portálsebességet, mely 200 milliszekundum lehetne csak.

Érdemes lassulás érzékelése esetén a sablon lecserélésével kezdeni.

Gyorsítótár bővítmény (cache plugin) telepítése révén az aloldalak újra és újra legenerálása spórolható meg, már legenerált aloldalakat lát a látogató. Ez a megoldás csak napi párszáz látogatótól kezdve praktikus. A napi vagy 1 heti frissítést állítsunk be, mert kevés látogató setén túl sok frissítés szintén lassító hatású.

Érdemes megtalálni ingyenes P3 pluginnal, melyik bővítmény lehet lassú és nem feltétlenül szükséges, azt kapcsoljuk is ki.

Lehet még média feltöltési méretekkel is operálni a gyorsaság érdekében. A megjelenő képet arra a méretre (200-300 KB) kicsinyítjük, amivel meg fog jelenni. De akár egy 45 KB-os képnél sem érezni a minőségi különbséget, miután 93%-os csökkentést hajtottunk végre.

Ezen kívül tömörített képek (jpeg és jpg helyett png vagy gif) is elegendőek a portálon.  A képfájl nevében ne legyen nagybetű, szóköz, ékezet, alsó vonás.

Létezik a geolokáció, amelynek lényege, hogy a képek fájlnevében jelenjen meg a vállalkozás helyiségneve.

Ha ezek az eszközök nem vezetnek eredményre, már profibb informatikai szakemberre van szükség.

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

A CÉGBARÁT Program egy kommunikációs közösség kialakítását és tagjainak marketingtudatosságának megerősítését célozza meg. Ennek keretében az e téren is hátrányos helyzetű mikrovállalkozások a számukra kialakított módszertan segítségével, illetve egymástól is tanulva a saját igényeiknek és lehetőségeiknek megfelelő egyéni marketing-mixet, illetve új üzleti kapcsolatokat építhetnek. A Program elsősorban a Közép-Dunántúli Régió és Zala megye területét kívánja ellátni, de természetesen lehetőség van Magyarország más területeiről is jelentkezni, csatlakozni.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Az internetes keresőoptimalizálás részletei

CégbarátA weboldal- és portáltulajdonosnak tisztában kell lennie azzal, hogy az internetes életnek is megvannak a maga kétes területei.

Mint minden kétes terület, tagadhatatlan előnyökkel, de kivédhetetlen hátrányokkal is jár.

A SEO területén léteznek etikus, nem etikus és a kettő közötti, tehát nem tiltott, de nem is etikus tevékenységek.

A Google keresési irányelveket bocsát közre, webmestereknek útmutatót ad ki. Ha ettől eltér egy fejlesztő, a portált büntetésként hátrább sorolják.

A Google rangsoroló algoritmusa több ezer mutató alapján állapítja meg a portál tartalmának indexét. Természetesen a Google-alkalmazottakon kívül senki sem ismeri ezen mutatók mindegyikét, de a sikeres SEO-hoz elegendő a legfontosabbak ismerete és az újítások folyamatos nyomon követése.

Az etikus, ún. „white hat SEO” (fehér kalapos SEO) lényege abban áll, hogy a keresőmotorok irányelveit, szabályait maximálisan betartják, de az optimalizálási tevékenység döntési központjában a felhasználók állnak: Pl. nagy hangsúly van a tartalmon és a természetes linkeken. Aki az interneten hosszú távra kíván berendezkedni az a jól felfogott érdekében is így cselekszik.

A nem etikus, ún. „black hat SEO” (fekete kalapos SEO) agresszív SEO-tevékenységet jelent. Ilyenkor marginális a portál minőségi tartalma, gyors pénzügyi haszon a portáltulajdonos elsődleges érdeke. A SEO tevékenység ilyenkor a keresőmotorok hiányosságait, gyengeségeit igyekszik kihasználni. Kulcsszavakat indokolatlanul halmozzák, nem kapcsolódó kulcsszavak, láthatatlan szövegek és kapuoldalak a portál tartalmában, a rangsorolás után a weboldal tartalmának teljes megváltoztatása.

Ha behozza a várt pénzügyi eredményt a „black hat SEO”, akkor már nem annyira fájdalmas következmény, hogy a keresőmotorokból teljesen kitiltják a portált és láthatatlanná, érzékelhetetlenné válik a portál az internetes világban.

Léteznek határvonalon mozgó SEO-tevékenységek is, ez ún. „grey hat SEO” (szürke kalapos SEO). Ezeket ugyan nem tiltják egy az egyben, de nem is nagyon kultiválják, ritkán ugyan, de van esélye a „büntetésnek”. A „white hat SEO” ritka, mint a fehér holló, mert annak eredményét kivárni általában nem tudja a megrendelő, minél előbb pénzügyi bevételt kell hoznia a portálnak. Hamar fogytán a türelem és a pénzügyi keret, ezért a „gray hat SEO” szinte általánosnak tekinthető.

Ebbe belefér egy kisebb mennyiségű linkvásárlás (a Google ezt is „black-hat SEO”-nak tekinti, de pl. a BING webböngésző nem, csak a Facebook-linkek vásárlását tilalmazza), egy kis átfogalmazott tartalom átvétele, egyszóval kismértékű ügyeskedés.

Summa summarum, hosszú távon a legkifizetődőbb a „white hat SEO”, más megoldásokba belemenni csak a következmények felvállalásával érdemes. A legjobb, ha az internetes jelenlét nem a megélhetés alapforrása, hanem csak kiegészíti, színesíti a vállalkozói létet, mert akkor könnyebb megmaradni a „white hat SEO” területén.

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Mi fán terem az off-page SEO?

CégbarátA SEO-tevékenység harmadik területe az „off-page SEO”, azaz a portál külvilággal való kapcsolatrendszerének kialakítása, a portálon kívüli tényezőkkel foglalkozik.

A foglalkozás szintje és mikéntje az „on-page SEO” -tól függ, csak azt követően alakítható ki, ahogy a portál „on-page SEO”-ja készen van.

A portálok a linképítés révén kapcsolódnak az internet más szereplőihez, ahogy az emberi idegrendszer sejtjeinek csápjai nyúlnak ki.

Ezekkel a „csápokkal”, linkekkel lehet a portált beágyazni az internet virtuális világába. A link, pontosabban hyperlink, egy ugrópont és kapocs, amely összeköti az interneten lévő tartalmakat.

Már említettük a hivatkozásokat (linkeket), amelyeknek három fajtája van attól függően, hogy a mi a portálhoz való viszonya: belső hivatkozás (portálról mutat portál másik tartalma felé), kimenő hivatkozás (portálról mutat idegen portálra), bejövő hivatkozás (idegen portálról mutatat saját portálra).

E három irányú linképítés egy nagyon kiemelt terület, mert ez az alapja annak, hogy életképes legyen a portál. Nem mindegy, hogy milyen portálokkal állunk kapcsolatban, mert vannak ún. erős portálok és gyenge portálok. Az erős portálokat a Google magas index-szel látja el, így a kapcsolatfelvétel után a Google a mi portálunk erős portállal összekötött tartalmát is erősebb index-szel látja el. A legerősebb linknek a Google-rangsorolás szempontjából a tartalomban elhelyezett linkek és azokon belül is a szöveghez kapcsolt link, nem pl. képhez rendelt link. Annak nemigen van jelentősége erősség szempontjából, hogy vizuálisan mekkora a link feltüntetettsége a képernyőn, bár nyilván a látogató jobban észreveszi.

A kimenő, átirányító linkekkel óvatosan kell bánni, mert a túl sok az gyanús a Google számára és inkább kontraproduktív rangsorolás szempontjából 2012. április 24-e óta, a Google Pingvin – értéktelen katalógusokban szereplő linkeket hátrébbsorolással „büntető” – algoritmusának alkalmazása óta.

A linképítés alfája és omegája, hogy a portálunk értékes tartalmú legyen. Ez az alapja annak, hogy más portálok hagyományos úton való megkeresésére pozitív visszajelzést kapjunk: portálunkra mutató linkhez jussunk.

Nagyon lényeges, hogy a linképítés ne legyen erőltetett. Inkább kevesebb, de jó minőségű linkekkel rendelkezzünk, ne mennyiségi alapon cselekedjünk. Ezek hosszabb távon stabilabb pontok is, ami az internet változékony világában különösen értékes jellemző. Ha a minőséget tartjuk szem előtt, nem kell beleszaladni a kétes, Google algoritmusokat kicselező próbálkozásokba. Ezekről a továbbiakban szólunk.

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.


CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Keresőoptimalizálás és a marketing

CégbarátA keresőoptimalizálás következő nagy területe az ún. on-page SEO, azaz a technikai beállításokon kívüli portáltartalom kialakítása.

A tartalom azért fontos, mert a webböngészőprogramok számára ez az egyik legeslegfontosabb rangsorolási tényező, kedvező indexálással honorálják.

A tartalom legyen egyedi és gyorsan – lehetőség szerint – napi szinten változó. De ez még mind nem elég ahhoz, hogy a keresőrobotok meg is találják a tartalmat. Ehhez szükséges az ún. kulcsszókészlet kialakítása, amelyet tudatosan kell használni a portál tartalmának

Emlékeztetőül: a keresőoptimalizáláshoz tartoznak azon portáltevékenységek, amelyek célja, hogy a webböngészők keresőprogramjainak/-motorjainak/robotjainak adatgyűjtő tevékenysége nyomán kialakuló értékelésben a lehető legelőkelőbb helyre kerüljön a portál a webböngészőben érdeklődő által lefolytatott keresés nyomán.

Mint említettük, legfőképpen a meta tagba beillesztett rövid leírás az, amelyet a keresőmotorok pásztáznak és érzékelnek.

Na de milyen is legyen ez a szöveg, ez nagyon nem mindegy!

Itt értünk el egy nagyon fontos internetes fogalomhoz: a kulcsszóhoz, mely az „on-page seo”-hoz tartozik.

Hát valóban a helyzet kulcsa, milyen szavakat használunk a rövid leírásban. Olyan szavakat, amelyekre nagyobb valószínűleg szerint rákeresnek az érdeklődők.

Ehhez korábban nagy segítséget jelentett a Google Kulcsszótervező, amely a Google-ban addig keresett szavakat gyűjti össze és ajánlja fel azokat használatra.

Ma már ez korántsem tekinthető hatékony segítségnek, hiszen a jövőbeni új keresett szavakhoz nem nyújt támpontot.

A megfelelő szavak megtalálása feltételezi, hogy kellő módon pozícionálva van a profil, megvan a piaci rés (ahol a kereslettel szemben a kínálati oldalon csak mi állunk) és a célközönség is optimálisan behatárolt. Ha ez a két összetevő megvan, akkor gyerekjáték egy kis agytornával összeszedegetni azokat a szavakat, amelyek a két elem találkozási pontjainál bukkanhatnak fel és nemcsak szorosan, hanem távolabbról is kapcsolódnak a profilhoz. Így sokkal intelligensebben és kreatívabban lehet a szavakra rálelni. A versenytársakra is ezen a ponton keményen rá lehet verni az előnyt, hiszen az értékes, de mások SEO tevékenységében elhanyagolt kulcsszó tekintetében a verseny kisebb.

Legfeljebb 3 szó hosszúságú magyar kulcsszavakat gyűjtsünk. Használjuk a többes számukat, ragozott alakjukat is.

A kulcsszókutatás egy széles ötleteléssel kezdődik, egészen távoli kulcsszavakat se vessünk el. Majd a Google kulcsszótervezőjéből még lehet ötletet meríteni. Az e két merítésből érdemes elkezdeni a Google keresőjében tesztelni a szavakat, vajon ténylegesen mi jön fel. Főleg a konkurenciára kell ilyenkor figyelni. Ezután tovább kell finomítani a kulcsszavakat, érdemes megtartani a kevéssé gyakori találatokat eredményező kulcsszavakat is. 4-5 havonta ezt a folyamatot meg kell ismételni, hogy a piac érverésén lehessen tartani a kezünket.

A jó kulcsszókészlet folyamatosan tereli az érdeklődőket az oldalra, látogatót generál belőlük és mindezért nem kell napi tevékenységet kifejteni.

Ami nagyon fontos, hogy a portálfejlesztő a portáltulajdonos, esetleg marketinges nélkül nem képes jó kulcsszavakat találni, ehhez szakmai segítséget kell kapnia.

Attól óvakodni kell, hogy a kulcsszó mögött egyszerű és releváns, akár rövid tartalom legyen, mert ennek hiánya rangsorolási hátrányhoz vezet és a „túlseozás” negatív hatású lesz.

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Keresőbarát megoldások

CégbarátAz előző írásaink alapján is megállapíthatjuk, hogy a sikeres SEO tevékenység nélkül a portál tetszhalottként leledzik a virtuális térben.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy egy tetszetős portál profi SEO tevékenység nélkül nem lehet vevő-/megrendelőhozó, márpedig ez az üzleti portál alapcélja.

A SEO első eleme a technikai optimalizálás, amelynek az a célja, hogy a webböngészők keresőrobotjai az egész honlap tartalmát pásztázhassák.

Ezt többrétű tulajdonságok létrehozásával lehet elérni.

A portálnak elsősorban keresőbarát URL-lel kell rendelkeznie, ne legyen az URL-ben semmilyen felesleges tartalom, bonyolítás, lehetőleg tömörségre törekedjünk: pl. http://www.seo.hu. Ez egy könnyen megjegyezhető URL, nincsenek benne logikátlanul egymás után következő karakterek, látszik a site (oldalfelépítés) – struktúra.

Az URL voltaképpen mindazon információt megjeleníti, amely tartalmat a portálon elérhetővé kíván tenni. A keresőbarát URL több munkát, minőségibb gondolkodást igényel, ezért sokan elhanyagolják ezt a területet. Azt is szem előtt kell tartani, hogy rosszindulatú támadó ne tudjon információt szerezni az URL-ből.

Mivel sokfajta webböngésző létezik, mindenképpen érdemes arra figyelni, hogy a portálunk böngészőfüggetlen legyen, minél több webböngésző számára látható és elérhető legyen. Vannak szabványos és nem szabványos webböngészők, mindegyiket meg kell célozni, a látogatók 75%-a által használtat mindenképpen.

A gyors portál a felhasználói élmény miatt is kiemelt jelentőségű, elvárás ma már, hogy 2-3 másodpercen belül találati értéket kellene felhoznia, ez a kívánatos HTTP betöltési sebesség. Fontos, hogy a Google a Search Console-on (portálteljesítménymérő) keresztül ad visszajelzést, ha lassúnak ítéli a portált. A portálsebesség függ a fájlmérettől, a szerverlekérések számától, elemek elrendezésétől, a legnagyobb lassító tényező a hirdetés. A Google-nál a portálsebesség komoly rangsorolási tényező, sőt a Facebook lassú portálra mutató linkeket tartalmazó bejegyzéseket a hírfolyamában hátrébb sorolja.

A webböngészők a keresőrobotjaik révén meglelt tartalmakat tárolja és létrehoz azokra egy indexet, amelynek alapján egy keresés eredményeképpen kiadja az általa leginkább megfelelőnek tartott weboldalakat. Tehát értékes, indexálható tartalmat kell gyártani, hogy az a legjobb találatok egyikének tűnjön a webböngésző számára. Ehhez megfelelő tartalomtervezésnek is kell társulnia.

A portálszerkezetnek keresőbarátnak kell lennie, amely azt jelenti, hogy logikus és átlátható legyen a felépítés, szinte vezesse a látogatót a konverzióhoz, azaz látogatóbarát is legyen.

A portáltérkép a keresőmotorok indexelését segítő fájl, amely révén a Google találatai közé hamarabb bekerül a weboldal, a Google ráadásul preferálja, pozitívan megkülönbözteti a honlaptérképes portálokat.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

A keresőbarát weboldalak

A CÉGBARÁT ez alkalommal közelebbről vizsgálja, hogy a portálunk még mitől lesz az internet „élő” tagja.

Az életről, ami először eszünkbe jut, az a legalapvetőbb jellemző: változik.

Nos, ezen változás biztosításáról kell gondolkodnunk ahhoz, hogy feltűnjön a portál pl. a Google keresőrobotjai számára.

Mint már említettük, a Google egy webböngésző program, amely az internetre felkapcsolt információkat pásztázza és rangsorolja keresés esetére. A keresést ún. keresőrobot-programokkal hajtja végre bizonyos időközönként, tehát nem állandó figyelésről van szó. Így, ha változik valami a portálon, annak kell egy kis idő, mire az a keresőmotor/keresőrobot újbóli visszatérése után a Google-ban megjelenik a hatása.

A keresőmotor vagy keresőrobot a valójában egy program, gyűjti is és rendszerezi is a begyűjtött adatokat.

A honlap legjobb esetben napi szintű frissítése azért fontos, mert a keresőrobotok adatai alapján böngészőprogramok díjazzák kedvezőbb találati helyezéssel.

De arra figyelmesnek kell lenni, hogy a keresőmotor nem tud minden adatot gyűjteni, hanem csak jellemzően azokat, amelyeket számára a portálfejlesztő elérhetővé tesz, a meta tagba beír.

A meta tag olyan 255 karakternyi rövid leírási lehetőség, amely a honlapon elhelyezett tartalmat foglalja össze röviden a keresőrobotok (pl. Googlebot) számára, de a látogatók ezt nem látják.

A portál egészét tehát csak a fejlesztő látja, mind a látogatók, mind a keresőrobotok csak egyes részeihez férnek hozzá irányított módon.

Nyilván sokak számára szembeszökő gyakori internetes szolgáltatás a SEO.

A SEO (search optimization = keresőoptimalizálás) tevékenység arra szolgál, hogy a böngésző programok találati listájában minél előrébb kerüljön a honlap, lehetőleg az első húszba. A SEM (keresőmarketing) a SEO-n felül a hirdetési kampányokat, hirdetéseket és bannereket (különböző méretű képkockákból álló grafikai hirdetés) is magába foglalja.

Az optimalizálás alatt azt értjük, hogy a honlapot a Google a találati, organikus listájában a lehető legelőrébb rangsorolja, legoptimálisabb helyre kerüljön a honlap egy Google-ban való keresés esetén: az első 10 helyre. Az organikus lista két részből áll egyébként: az első oldalon az Adwords hirdetési lista (kb. 4 db) és utána természetes lista, amely nem hirdetési találat, hanem honlapokat felhozó találatok. Az AdWords a Google által működtetett hirdetési felület.

A SEO tevékenység három területet ölel fel: technikai, tartalmi optimalizálás (on-page SEO) és linkek szerzése (off-page SEO).

—–

A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Kapcsolódó oldalak:
Domain-név
Mélylink


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom